Kalitka, ketrec

A hobbiállatok elhelyezése függ az állatfaj-fajta egyedi igényeitől, és a tévhitekkel ellentétben nem csak az állatok bezárására, hanem biztonságos elhelyezésére szolgál. Saját helyén háborítatlanul pihenhet, ha veszélyt érez akkor megnyugvást kereshet megszokott közegében.

Igyekezzünk olyan méretű helyet biztosítani kedvencünknek, amiben hosszú ideig jól érezheti magát.
A kalit méretének meghatározásakor át kell gondolnunk, hogy 1 vagy több állat elhelyezését kívánjuk megoldani, esetleg későbbi "állomány" bővítés esélyét érdemes mérlegelni.

Madár esetében a szárnyfesz távolságnál szélesebb, és legalább néhány szárnycsapásra alkalmas méretű kalitot vegyünk. A madarak alapvetően egyenes vonalban szeretnének repülni, ezt érdemes jólétük érdekében biztosítani. A kalit szélessége és hossza a mérvadó, de arányos magasságnak is kell társulnia hozzá, hogy az ülőrudakat, etető és itató edényt, játékokat elhelyezve maradjon elég hely a mozgáshoz. Az inkább magas, de túl kicsi alapterületű kalitot nem tudja igazán kihasználni a madár. Szeretnek mászni ugyan, de a tollazatuk és hangulatuk is megsínyli a szűkös tartást.
A nagypapagájok, valamint az olyan madarak, melyek családi közegben élnek és sokat vannak kiengedve, ami által repülési igényüket kielégíthetik, esetenként kisebb kalitban, szobavolierben is elhelyezhetők. Ez esetben át kell gondolni, hosszútávon tudjuk-e biztosítani a szabadságát, mivel a volieren kívül töltött időt minden nap biztosítanunk kell ahhoz, hogy szép és egészséges maradhasson.
A kerek alapterületű kalitok legtöbbször valóban nem idálisak kedvenceik tartására, ha térfogatuk alapján nagynak tűnő, de a madarak méreteihez képest csekély átmérőjű ketreceket használunk.

A kalit aljzatára fontos és javasolt a tiszta folyami homok, homok alkalmazása, ideális a hazai gyártású, változó szemcseméretű zoolit/zoogritt. A ketrecet könnyű takarítani és a madár felszedegetheti az emésztéséhez szükséges ásványi kövecskéket, ha véletlenül elfelejtenénk adagolni külön egy kis tálkában.
A gritt segít a szagtalanításban is, nedvszívó, a nagyobb szemcsés pormentesebb.
A macskaalom bármilyen vonzó választás, CSAK az használható, mely nem vegyszerrel kezelt (illatosított stb), mert a madarak fogyasztják is, és a vegyszerek roppant veszélyesek lehetnek számukra.

A kalit, ketrec rácsozása akkor szerencsés, ha a madár nem tudja közte átdugni a fejét, illetve nem férhet hozzá semmilyen ragadozó, kártevő (macska, görény, egér, veréb stb.) Ilyenkor vegyük figyelembe milyen helyre telepítjük a kalitot, mi férhet hozzá.

A biztonságos elhelyezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy szobában kell tartanunk a kedvencünket. Tartsuk, huzat- és fagymentes helyen a hobbiállatot, hogy egészségét megőrizzük.

A rossz állapotú, hiányos rácsozatú kalit/ketrec veszélyes lehet kedvencünk egészségére, illetve elszökéséhez vezethet.