Fischeri törpepapagáj
(agapornis fischeri)
Afrikából származó
törpepapagáj, őszibarackfejű papagájnak is hívják.
Miként a többi szemgyűrűs törpepapagájnak, a
fischerinek is számos színváltozata létezik az
albínótól a sötét, szürke és oliv színeken át, a
pasztell, palid és dilute mutációkig
Minimális helyigénye:
- párban tartva 40 x 80 cm alapterületű 70 cm
magasságú
- több pár együtt tartható kolóniában
Tápláléka:
- vörösköles, fehérköles, sárgaköles, fénymag,
zab, csíkos napraforgó,
kevés kendermag, fürtösköles
- sárgarépa, alma, gyümölcsök, fűfélék
- lágyeleség
A rózsás és a feketefejű fajták után a harmadik
legelterjedtebb törpepapagáj a tenyésztők körében,
szobamadárnak is szívesen tartják. Elsősorban,
miként a többi agapornisnak is párban javasolt a
tartása, a párok ragaszkodása példaértékű, az
angol -lovebird- elnevezés e fajtára is igaz. Az odú
béleléséhez különböző vastagságú szomorú fűzfa
gallyakat helyezzünk el a kalitba, amit a papagáj erős
csőrével felapróz és csőrében szállít a
fészekbe. Rendszeresen biztosítsunk számára faágat a
költési időszakon kívüli is, kisebb mennyiségben.
A nemeket főként szakértő tudja megállapítani,
elsősorban az un. tojócsont távolsága és a
testméret alapján.
A kalitka aljára tiszta, átszitált, esetleg ásványi
készítménnyel kevert folyami homokot szórjunk az
emésztés és a teljesebb ellátás érdekében. 6-8
hónapos korukra ivarérettek, de érdemes 10-12 hónapos
korig várni a szaporításukkal.
Odu mérete: 20 x 20 cm alapterületű 25 cm magasságú.
Megfelelő körülményeket, és kellő mennyiségű
fűzfagallyat biztosítva egész évben költhet, akár
egy évben többször. A fiókák száma 3-6
fészekaljanként és szinte kirepülésük után újabb
költésbe kezd a pár. Más szemgyűrűs
törpepapagájokkal továbbszaporításra alkalmas
hibridek hozhatók létre, miként 1957-ben a kék
változatát a kék feketefejű keresztezésével
tenyésztették ki. Ez időtájt még mind két fajtát
az Agapornis personata névadó, illetve alfajaként
sorolták be az ornitológusok. Rózsásfejű
törpepapagájjal párba állítva tenyésztésre
alkalmatlan fiókákat kapunk. A többi agapornis
fajtához hasonlóan alkalmasak kolóniás tartásra, a
későbbi torzsalkodások elkerülése végett érdemes a
leendő csapatot egyidőben engedni be az új
revirjükbe.

|