Díszbaromfikról röviden
(frissítve: 2015.december 05.)

- La fleche - ördögtyúk (La fleche huhn / Devil's fowl): Franciaországban tenyésztették ki ezt a látványos baromfifélét. A látványos kettős szarvtaréjról kapta a nevét, testtartása kicsit emelt, faroktollazata sarlós, hosszú áll-lebeny, nagy fehér füllebeny és piros szemkörnyék jellemzi. Az orrnyílása olyan, mintha fújtatni készülne, enyhén púpos. A kakas 3-3,5 kg körüli (zárt tartásban nem ritka a 4 kg feletti testtömeg), a tyúk 2-2,5 kg, de méretéhez képest nagy tojásokat tojik (70-80 gramm) és tojástermelése szintén említésre méltó, 150 db feletti évente. Fekete, kendermagos, fehér és kék színben elfogadott.

-törpe vagy másnéven bantam la fléche: Németországban tenyésztették ki. Testtömege 0,8-1,2 kg. Jó tojáshozam és viszonylag méretes tojások jellemzik.

- Szumátrai hosszúfarkú baromfi ( Sumatra huhn / Sumatra fowl): Az eredetileg viadalokra tenyésztett baromfifajta hosszúfarkú egyedeire szelektálás eredményeként jött létre. A mutatós díszbaromfi kakasainak feltűnően hosszú a faroktolla és fekete színük zöldesen csillog. Feje, taraja kicsi, nyaka - mellkasa széles, testtartása kevély, lábának színe szürke. A kakas súlya 3 kg körüli, a tyúké 2-2,5 kg. Tojástermelése 100 db körül van évente. Létezik törpeváltozata, valamint dél-kelet ázsiában vadszínű változat.

.....

- törpe selyem - silky - zwerg seidenhuhn: sötét bőrszínük (melyet fibromelanosis okoz és melanin miatt érdekes fogyasztási szempontból a elsősorban a normál testméretűeket kínában fogyasztják), borsótarajuk, öt lábujjuk, szőrzetnek tűnő tollazatuk megegyezik a normál változatéval. Nálunk még viszonylag ritka változat. A tyúk testtömege 60-70 dkg, a kakasoké 80-90 dkg. Normál változatuk testtömege közelítőleg 50-70 dkg-al több, bár egyre többször találkozunk kiváló fajtajellegekkel bíró, de a Magyarországon standardként elfogadottnál tömegesebb madarakkal, melyek általában külföldről, elsősorban Hollandiából származnak.
Rendkívül kedvesek, szelídek, ezen kívül röpképtelenek, ezért nem igényelnek túl magas ülőhelyet.

- szultán baromfi (Sultan gefügel - Sultan fowl):: a törökök tenyésztették ki a XVI. században ezt a látványos baromfi fajtát. Mintha saját képükre formálták volna, ha szembe nézünk velük felfedezhetjük bennük a szultánság minden jegyét - szakáll, bajusz, nagy turbán és bő gatya. Az 1800-as években angoloknál lett nagyon népszerű. 5 lábujjal rendelkezik, de a selymek sötétzöld bőrével ellentétben bőrszíne világos. A legelterjedtebb és sokáig egyetlen elfogadott színe a fehér. A tyúkok térlátása igen rossz a bő, oldalra boruló, zárt turbán miatt, a kakas szerencsésebb ezen a téren, mivel bóbitája inkább felfelé törő. A kakasok taréja "V" alakú, szarvszerűen két felé ágazó. Speciális tartási igényük nincs, de saras, szennyezett kifutóban a tollazatuk gyorsan koszolódik, töredezetté válhat, valamint mivel elég sok időt töltenek a talajon, éjszakára sem mindegyik húzódik fel ülőrúdra, csak zárt tartásra, volieres elhelyezésre javasolt, mert a ragadozók könnyen begyűjthetik őket.

- törpe brahma - bantam brahma: Megjelenése a nagy fajtájára emlékeztet, de testtömege 1.2-1.5 kg körüli csupán, mégis a törpék között nagynak számít. Angliához kötik a kitenyésztését. Nem a legjobb tojófajta, a lábtollas fajták között meglehetősen népszerű.

- sebright : angol tenyésztő tenyésztette ki kifejezetten dísznek az 1900-as években. Népszerű baromfi fajta a kiállításokon és a hobbitenyésztőknél is. Megjelenése olyan, mint egy kis porcelán baromfié, kecses, törékeny testalkat, kék lábak, rajzos mintázatú tollazat. A kakasokat igazán különlegessé a szétterülő rózsataréj, több szinváltozatban tenyésztik, arany, ezüst, citrom és krém színek. Valódi bantamok, azaz nem egy törpésített változat, hanem csak ebben a kisméretben tenyésztették ki. Testtömege 0,45-0,65 kg.

- Ayam cemani : Indonéziából származó, igen ritke baromfi fajta. Nemrégiben elég borsos árakon lehetet hozzájutni. Az 1990-es években került Európába. Nagyon ritka genetikai tulajdonsága miatt (fibromelanósis okozta hiperpigmentáció) teljesen fekete, azaz csontja, bőre, húsa, szinte mindene fekete, illetve sötét tónusó a benne rejlő melanin miatt. Indonéziában különböző szertartásokon használták, valamint gyógyító hatást tulajdonítottak levesének, húsának. A megnövekedett festékanyag negatívan befolyásolja a tenyésztését, azaz sikeres keltetési arány kb. 30 %.
Sajnos sokan anyagi haszonszerzés miatt más sötét baromfifajtákkal keverik, hogy több és jobban keltethető egyedeket hozzanak létre, melyek sajnos a fajta genetikai állományának felhígításához vezetnek.

- Araucana: Dél-amerikai indiánokról kapta az elnevezését. Az európai standard a faroktoll nélküli példányokat tartja kívánatosnak, több helyen viszont elfogadott a faroktollal rendelkező egyedek is. Az egyedüli olyan házibaromfi, amelyik zöld héjú tojást tojik, elvileg egy vírus módosította a DNS-t, ezért lett festett a tojáshéj. Másik eredettörténet, hogy különböző keresztezések során alakult ki. Sokan a zöld tojás miatt tartják, az angolok eastern eggs - néven emlegetik a tojását, azaz már rögtön húsvéti tojást kapunk a tyúkoktól. Elég dominánsan öröklődő tulajdonság, már rég nem hasonlít az eredeti araucanara, de a leszármazottak még zöld tojást produkálnak. Tojáshozama 180-200 db körüli, tömege átlagosan 2-2,5 kg. A faroktoll nélküliséget a rövidebb gerinc okozza és nincs püspökfalatja sem. Az araucanakra jellemző a szakáll, amely több formában létezik, háromsoros taréj, zöldes lábak.

- indiai törpe viador: alkatukban leginkább egy szumó birkozóra emlékeztetnek, labdához hasonló a formájuk, szinte csak mellből és combból állnak. Viadorokra jellemzően kis taréjjal, vastag, erős lábakkal, fejlett izomzattal rendelkeznek. Angliában tenyésztették ki, bár elég kicsinek tünnek, mégis rendkívül tömör, izmos felépítésükből adódóan meglepően nehezek, a kifejlett kakasok a 2,5 kg-ot is meghaladhatják. Ezzel a jelenleg létező baromfifajták közül adott testméretekhez képest a legnagyobb testtömegű fajta. Tojásaik meglehetősen nagyok, a növendékek gyorsan fejlődnek. A nálunk is megtalálható "fácánbarna" színű baromfik hím ivarú csibéi 2,5-3 hónapos korban cserélik le tyúkokra jellemző feketepikkelyes barna tollruhájukat kékes csillogású feketére.
Különleges kezelést nem igényelnek, a tyúkok nálunk gond nélkül költötték ki tojásaikat, nevelték csibéiket.

- yokohama: alkatukban és egyedi színezetükben is igen látványos japán fajta. A kakas uszályszerű faroktollazatának vezértollai meghaladják az egy méteres hosszúságot(az öreg kakasok vezértollai nem ritkán másfél méteresek), tyúkjaival együtt elegáns megjelenésű, viador jellegű. Közepes termetűek, tarajuk "epertaréj". Eredeti színváltozatuk az un. "vörösnyerges", illetve kezd elterjedni a '80-as évek elején kitenyésztett fehér színváltozat is.

- óriás maláj harcos: szigorú, tekintélyt követelő megjelenésével igazi különlegessége lehet egy baromfi udvarnak. Rendkívül izmos, erős felépítésű a kakas, tyúkjai esetenként jelentősen elmaradnak mögötte, bár tapasztalataink alapján tojásaikat nem csupán nagy számban, de hatalmas méretben (70gr felett) is termelik. Taraja más viadorfajtákhoz hasonlóan epertaréj. Miként elnevezése is jelzi a maláj harcibaromfiból tenyésztették ki, ezért más kakasokkal tartani felnőtt korban nem ajánlatos.
A kakasok felső súlyhatára standard alapján 5,5kg, de egy-egy "erősebb koszton" tartott példány ezt jóval túl is szárnyalhatja 80cm feletti magasság mellett.

- óriás brahma: A színek alapján megkülönböztetünk sötét és világos brahmát. A tyúk kifejlettkori tömege kb. 4-4.5 kg, a kakas kb. 5.5 kg, mely testtömeget 2 éves korukra érik el. Tarajuk jellegzetes rózsataréj. Lábuk tollas. Tollszerkezetük a kokinra emlékeztető (kitenyésztésében a kokin és az óriás maláj harcos baromfik játszottak nagyobb szerepet), ezért testesebbnek látszanak a valós méretüknél.

- törpe kokin: létezik "normál" és óriás változatuk is. Jellegzetes "gombóc" alakúak, a laza szerkezetű tollazat miatt testesebbnek tűnnek, mint valójában. Fejük viszonylag kicsi, arányos. Lábuk erősen tollazott. A tyúk testsúlya kb. 60-70 dkg, a kakasoké kb. 80-90 dkg.
Jól kotló, mutatós, elterjedt fajta, de a falusi udvarokban nem mindíg tiszta vérvonalban szaporították, így a hazai állomány jelentős része nem felel meg a tenyésztői elvárásoknak.

.....................................................................................